Az UltimateLadyGaga.com elköltözött a LadyGaga.hu-ra. Az új címen továbbra is azon leszünk, hogy a legfrissebb hírekkel szolgáljunk a magyar Lady Gaga rajongóknak. Az oldal galériája továbbra is itt lesz elérhető, az alábbi linkeken eléritek az új címet és a galériát!

Jó böngészést kívánunk minden kedves látogatónak!

Telephone

A Telephone Lady Gaga amerikai énekesnő második kislemeze a The Fame Monster című albumról, melyen közreműködik Beyoncé Knowles amerikai R&B énekesnő. Bár Gaga eredetileg Britney Spearsnek írta, végül ő maga készítette el a dalt, Beyoncéval közösen. Gagát a fulladástól való félelme inspirálta a dal megírására. A szövege szerint az énekesnő szívesebben táncol a parketten, minthogy válaszolna a barátja telefonhívására. Lady Gaga szerint a telefon metaforikus értelemben egy ember, aki arra ösztönzi, hogy keményebben dolgozzék.

A Telephone elismerő kritikát kapott, annak ellenére, hogy többen megjegyezték: ez az egyetlen dal, ami „kilóg” a The Fame Monsterről. Második megjelent kislemezként, elsősorban a digitális letöltések miatt számos országban ért el előkelő helyezést; többek közt az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Magyarországon is. Az énekesnő a 2010-es BRIT Awards-on adta elő a dal akusztikus verzióját, a Dance In The Dark című dalával együtt, Alexander McQueen emlékére. A The Monster Ball Tour európai szakaszán felkerült az előadott dalok listájára.

Gaga elmondása szerint a videoklip folytatása a Paparazzi történetének és hasonlóan kisfilm jellegű. A történet szerint Lady Gaga börtönben van, ahonnan Beyoncé hozza ki. Betérnek egy ebédlőbe, ahol számos esemény eredményeként végül az összes ott tartózkodó vendéget megmérgezik. A videó végén Gaga és Beyoncé közösen menekülnek a rendőrök elől. Tisztelegve Quentin Tarantino amerikai rendező és filmjei (Kill Bill, Ponyvaregény), illetve a Thelma és Louise című film előtt, a klip elismerő kritikát kapott.

Digitális letöltés világszerte
1. “Telephone (feat. Beyoncé)” – 3:40

Egyesült Királyság – kislemez
1. “Telephone (feat. Beyoncé)” – 3:40
2. “Telephone” (Alphabeat Remix Edit) – 4:51

Egyesült Államok iTunes digitális letöltés
1. “Telephone (feat. Beyoncé)” – 3:40
2. “Telephone” (Music Video) – 9:27

Egyesült Államok/Franciaország/Olaszország digitális letöltések
1. “Telephone” (Alphabeat Extended Remix) – 6:41[51]
2. “Telephone” (Crookers Vocal Remix) – 4:49[52]
3. “Telephone” (DJ Dan Extended Vocal Remix) – 5:59[53] (UK only)
4. “Telephone” (Electrolightz Remix) – 4:26[54]
5. “Telephone” (Kaskade Extended Remix) – 5:24[55]
6. “Telephone” (Ming Extended Remix) – 4:31[56]
7. “Telephone” (Passion Pit Remix) – 5:12[57]
8. “Telephone” (Tom Neville’s Ear Ringer Radio Remix) – 4:17[58]

Egyesült Királyság – 7″ bakelit
1. “Telephone (feat. Beyoncé)” – 3:40
2. “Telephone (feat. Beyoncé)” (Passion Pit Remix) – 5:13

Egyesült Államok – remix lemez
1. “Telephone” (Alphabeat Extended Remix) – 6:41
2. “Telephone” (Crookers Vocal Remix) – 4:50
3. “Telephone” (DJ Dan Extended Vocal Remix) – 5:59
4. “Telephone” (DJ Dan Vocal Remix) – 3:28

Csak a digitális megjelenés tartalmazza az alábbiakat
5. “Telephone” (Dr. Rosen Main Remix) – 6:25
6. “Telephone” (Electrolightz Remix) – 4:26
7. “Telephone” (Kaskade Extended Remix) – 5:24
8. “Telephone” (Ming Extended Remix) – 4:31
9. “Telephone” (Passion Pit Remix) – 5:13
10. “Telephone” (Tom Neville’s Ear Ringer Remix) – 7:14

Francia/belga “The DJ Remixes” digitális EP
1. “Telephone” (Alphabeat Remix Edit) – 4:49
2. “Telephone” (Crookers Dub Remix) – 5:08
3. “Telephone” (DJ Dan Dub Remix) – 6:22
4. “Telephone” (Kaskade Dub Remix) – 4:40
5. “Telephone” (Kaskade Radio Remix) – 3:43
6. “Telephone” (Ming Dub Remix) – 4:03
7. “Telephone” (Ming Radio Remix) – 3:12
8. “Telephone” (Tom Neville’s Ear Ringer Radio Remix) – 4:18
9. “Bad Romance” (DJ Paulo’s Gaga Oh La-La Remix) – 9:41

Tweet
  • Pages

    • Again Again
    • Aláírása
    • Albumok
    • Albumok
    • Alejandro
    • Alejandro
    • Alkotásaik
    • Autogramcím
    • Avatarok
    • Bad Romance
    • Bad Romance
    • Baleset a fellépésen
    • Beautiful, Dirty, Rich
    • Beautiful, Dirty, Rich
    • Beyonce Knowles
    • Born This Way
    • Born This Way
    • Born This Way
    • Born This Way
    • Born This Way – The Collection
    • Born This Way – The Remix
    • Boys Boys Boys
    • Britney Spears
    • Brown Eyes
    • Csatlakozzatok az oldalhoz!
    • Csengőhangok
    • Dance In The Dark
    • Disco Heaven
    • Édesapja mentette meg
    • Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)
    • Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)
    • Extrák
    • grtzkj
    • Háttérképek
    • Haus of Gaga
    • HitMixes
    • I Like It Rough
    • Idézet [Tetoválás]
    • Imádja a rajongóit
    • Judas
    • Júdás
    • Judas
    • Just Dance
    • Just Dance
    • Kanye West
    • Kiadatlan dalok
    • Kid Cudi
    • Kislemezek
    • Lady Gaga
    • Lady Gaga
    • Lady Gaga x Terry Richardson
    • Laurie Ann Gibson
    • Little Monsters
    • Love Game
    • LoveGame
    • Madonna
    • Marry The Night
    • Matthew Michael Williams
    • Megmentette az édesapját
    • Money Honey
    • Monster
    • Nem hermafrodita!
    • Nicola Formichetti
    • Nothin’ On
    • Paparazzi
    • Paparazzi
    • Paper Gangsta
    • Perez Hilton
    • Poker Face
    • Poker Face
    • Pussycatt Dolls
    • Red & Blue
    • Remixek
    • Retro, Dance, Freak
    • Smink nélkül
    • So Happy I Could Die
    • Speechless
    • Starstruck
    • Stefani Germanotta Band
    • Summerboy
    • Tagok
    • Teeth
    • Telephone
    • Telephone
    • The Edge Of Glory
    • The Fame
    • The Fame
    • The Fame
    • The Fame Ball Tour
    • The Fame Kills
    • The Fame Monster
    • The Fame Monster
    • The Monster Ball
    • The Monster Ball Turné DVD
    • The Remix
    • The Singles
    • tr5tzzu
    • Videoklipek
    • Videoklipek
    • visszaszámláló
    • Words (Demo)
    • Yoko
    • Yoü and I
    • Összeállítások
  • Archives

    • February 2012
    • January 2012
    • December 2011
    • November 2011
    • October 2011
    • September 2011
    • August 2011
    • July 2011
    • June 2011
    • May 2011
    • April 2011
    • March 2011
    • February 2011
    • January 2011
    • December 2010
    • November 2010
    • October 2010
    • September 2010
    • August 2010
    • July 2010
  • Categories

    • Egyéb (3)
    • Fotósorozat (112)
    • Helyezés (96)
    • Hír (898)
    • Kép (606)
    • Magazin (73)
    • Oldal (25)
    • Pletyka (43)
    • Turné (84)
    • Videó (445)
  • Blogroll

    • Development Blog
    • Documentation
    • Plugins
    • Suggest Ideas
    • Support Forum
    • Themes
    • WordPress Planet
  • Meta

    • Log in
    • Valid XHTML
    • XFN
    • WordPress