



A Stefani Germanotta Band (más néven SGBand) Lady Gaga második zenekara volt. A zenekar 2005-ben jött létre, mikor az énekesnő elhagyta a new york-i egyetemet. 2004 szeptemberében és novemberében kezdtek el dolgozni az 5 dalos ‘Words’ lemezen, melynek producere Joe Vulpis volt. A zenekar egykori gitárosa, Calvin Pia elmondta: “Régebben egy nagyon mocskos gyakorlati helyen gyakoroltunk a Lower East Side-on, ami néhány bolt mellett volt.” 2006. január 20-án felléptek a The Bitter End szórakozóhelyen a Words demóival. Utána koncerteztek, zenéket írtak és márciusban kiadták első lemezüket a Red and Blue-t. Majd felléptek két ismeretlen dallal (Captivated, Electric Kiss) az UltraViolet Live-on 2005-ben. Az SGBand 2006. közepéig bírta, amikor a két fiatalember egyre többet kezdett foglalkozni az iskolával és közben Stefani kezdett betörni a zeneiparban. Stefani elkezdett Rob Fusari producerrel dolgozni, aki rövid időn belül kitalálta a Lady Gaga művésznevet. A csapat feloszlása után már nem hallottak Lady Gaga felől. “Próbáltam felhívni azután, amikor már híresebb lett,”- mondta Calvin Pia. “De megváltoztatta a telefonszámát.” Dalok, amiket fellépéseken előadtak: |