Az Alejandro Lady Gaga amerikai énekesnő harmadik kislemeze a The Fame Monster című második stúdióalbumáról. A dal társdalszövegírója és producere RedOne. Összességében egy közepes tempójú europop dal, emelkedő dallamívvel, mely során nem angolos akcentust alkalmazott az énekesnő. A dal inspirációja Gaga számára a szex szörnyétől való félelme volt, és arról szól hogy búcsút veszi eddigi szerelmétől. A kritikusok az erős ABBA és Ace of Base hatásokat említették, és túlnyomóan pozitív visszajelzéseket tettek a dallal kapcsolatban.
Az Alejandro még a hivatalos megjelenése előtt a negyvenedik helyen szerepelt a brit kislemezlistán, a magyar kislemezlistán pedig az ötödik helyet is sikerült elérnie a dalnak, az album megjelenését követő magas digitális eladásoknak köszönhetően. Ezen kívül már igen jó helyezéseket ért el Ausztráliában, Új-Zélandon, Svédországban, és az Egyesült Államokban – ahol már zsinórban a hetedik Lady Gaga kislemez került a legjobb 10 közé a Billboard Hot 100 listán. Az énekesnő előadta a dalt az American Idol kilencedik évadjában 2010. május 5-én. Ezen kívül számos alkalommal látható volt a The Monster Ball Tour elnevezésű koncertsorozatán, amely során egy szexuálisan túlfűtött előadás keretében adta elő a dalt.
Digitális letöltés
1. “Alejandro” – 4:34
Digitális remix EP
1. “Alejandro” (Afrojack Remix) – 4:48
2. “Alejandro” (Rusko’s Papuseria Remix) – 3:53
3. “Alejandro” (Dave Audé Remix) – 7:15
4. “Alejandro” (Skrillex Remix) – 5:49
5. “Alejandro” (Kim Fai Remix) – 7:20
6. “Alejandro” (The Sound of Arrows Remix) – 3:57
7. “Alejandro” (Bimbo Jones Remix) – 6:40
8. “Alejandro” (Kleerup Remix) – 5:22
|